Publikálva 2018-02-132018-02-13

Amikor a harcsák vadásznak

BY: Varga Vilmos / 0 COMMENTS / CATEGORY: Egyéb

Június közepe után vagyunk már, meleg nyári szellő borzolja az én szép zöldeskék színben pompázó Dunám tetejét. Estére csak eláll, bíztatom magam. Hajnalban észrevettem, ahogy a snecik elkezdenek bandába verődni és a parti fűzfa gyökere körül, már jó páran csobogtak. Talán elkezdődik a várva várt küszívás. Ma éjjel biztos nem alszunk, mondom oda Neo kutyámnak, megkeressük a hareszokat.

Ezt az írást még 2010-ben publikáltam, de úgy gondolom talán még ma is van egy kis aktualitása

Tegnapi balinozásom közben harcsaforgásra lettem figyelmes. Nem volt nálam megfelelően erős felszerelés, csupán az ezüst testű fenekeszegeket próbáltam meg becsapni több-kevesebb sikerrel. Azért feltettem a kézi készítésű és csodálatos festésű egytestű duci „Könnycsepp” fantázia nevű crankbaitemet.  Ezt nappal nagyon szeretik a bajuszok. Főleg áradáskor szoktam vele a parti bokrok és fák belógó ágai elé dobálni. Sok szürke testű nagybajuszú koma kívánta már meg ezt a ritkaságot. Ez az új wobbim még érintetlen, így hát ideje tesztelni, a bajuszosok gusztusát. A régi társát még tavasszal elvitte emlékbe egy darabosabb bajuszkirály. A mozgása tökéletes, tesztelem le a csónak oldala mellett. Dobok az előző forgás irányába. Már több mint harmincat dobtam – rossz szokásom, de majdnem mindig számolom a dobásaimat – és gondolatban már tervezem, hogy visszateszem a balinos műcsalimat, amikor tőlem jó tizenöt méterre megint fordult a harcsa. Újabb dobásom a forgás mögött landol, becsapódás után egyből fel is veszem a kontaktust a wobbival. Pár tekerés után elemi erejű kapásom van. Ennek most nem nagyon tudok örülni, mivel elég hurka a felszerelésem ilyen nagy halhoz képest. Azért megpróbálok mindent, megtenni annak érdekében, hogy lencsevégre kapjam a botvégén keményen küzdő harcos társam. Első nekifutásra leránt vagy harminc métert a 0,19mm-es fonottból. Gerinces kis pálcám és az apró peremfutóm jól állja a sarat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy lesz a halam. Szinte biztosra veszem, hogy nem őt láttam forogni. Recseg a fékem, nem nagyon tudok keményen bánni vele.

Fél kézzel eloldom a súlyt, majd visszajövök érte és elkezdünk együtt úszni az árral. Talán így lesz némi esélyem. Közben szidom magam, amiért nem tettem be a harcsázó pálcát és a hozzá való megbízható orsóm. Most már mindegy azzal gazdálkodni, amink van. Egy pillanatra sem tudom az akaratom rákényszeríteni, nem gyerek bajusz az már biztos. Legbelül az agyam hátsó zugában már érzem, hogy ezt a harcot nem én nyerem meg. Nem is tart túl sokáig a küzdelmem, egyszer csak megkönnyebbül a felszerelésem. Érdekes módon érzem a wobbler veretését, amint behúzom a madzagom. Legalább az megmaradt, vigasztalom magam. Kiemelem a vízből és látom már miért lépet meg a koma. Lekapta mindkét horgot karikástól mindenestül. Alapos munkát végzett, mert mindkettő odaveszett. Ez volt a szerencsém, hogy még nem alakítottam át ezt a wobbimat, így megmaradt az én kis kedvencem. A harcsáknak szánt műcsalikon mindig kicserélem még bevetés előtt a kulcskarikákat és a horgokat. Gyárilag nem ekkora halakra szánják ezeket a szerkentyűket. A legtöbb wobbler a pisztrángsügér horgászatára készül, és ehhez való kiegészítőkkel látják el a gyártók. Már csak rajtunk múlik, hogy mi milyen halakra használjuk fel. Aki nagyot akar fogni, annak jó alaposan fel kell készülnie. Első lépés a karikák és a hármas horgok cseréje. Botot és orsót a nagyigénybevételhez igazítsuk. A megfelelő összhang szinte elengedhetetlen. Itt mindig kicsit bajban vagyok, mert vagy könnyű a bot vagy erős. Kevés kompromisszum van, ha harcsára szeretnénk pergetni. Mivel egész éjjel dobálunk vele, ezért nem árt, ha nem túl nehéz pálcát választunk. Azonban a kis súlynak hátránya is van, mégpedig a gyengesége. Arany középutat kell találni. Az erős, több lábú low rider gyűrű sorral szerelt botokat részesítsük előnybe. Nem egyszerű történet a megfelelő botvásárlása és sokszor sajnos a pénztárcánk szab határt az álmainknak.

Amint azonban megvan a számunkra ideális bot, akkor jöhet egy erős, megbízható szerkezetű finommechanikai csoda. Nehéz ki igazodni az orsók világában, mivel túl kínálat van a piacon és a bőség zavarában egyre bizonytalanabbak leszünk. Jól kell választanunk, mert a folyamatos nagy megterhelést bírnia kell a szerkezetnek. Kizárólag fém belső szerkezetű, fém dobú orsó jöhet szóba. A teflon kerekes meghajtás még viccnek is rossz. A grafit dobot, pedig gyorsan felejtsük el. A rotor és a ház is fém legyen, mert nagy megterhelést kell kibírnia. A borító fedél lehet műanyag, mivel a látványon és a takaráson kívül, szinte semmi funkciója sincs. Gyenge pont lehet még a zsinór is. Sok múlik rajta, mivel komoly húzó erőt kell elviselnie. Az alsó határ a 0,23mm-es legyen, vékonyabbat nem érdemes feltenni a dobra. Mielőtt belevágunk a harcsapergetésbe, nem árt lemérni a madzagunk szakító szilárdságát. A legtöbb gyártó kissé eltúlozza ezt az értéket és jóval az általuk meghatározott kilók alatt, már elszakadnak. Amelyek nem, azok pedig nem biztos, hogy olyan vastagok mint ami rá van írva. Amikor olyan vizeken próbálkozunk, ahol sok kapitális hallal találkozhatunk, ott nem árt erős harcsázó előkét használni. Ezt lehetőleg varrjuk, vagy ragaszuk, vagy akár mindkét módszert együtt is alkalmazhatjuk. Erre azért van szükség, mert ha mélyre nyel a halunk, akkor a gereben fogával könnyedén elreszelheti fárasztás közben a zsinegünket. A jó műcsali választáson is nagyon sok múlik. Nincs olyan, hogy tuti wobbler. Nagyon sok jó van, és magunknak kell rájönnünk, hogy az adott vízen és adott időben melyik lehet a legjobb választás.

Közhelynek számít, azért elmondom: ott harcsázunk, ahol van is. Az összes folyóvizünkben nagyon sok harcsa él. Jogos a kérdés, miért járnak a népek a Pó folyóra és a Rió Ebróra?  A válasz pofon egyszerű, mert ott még lehet kapitális halat fogni és nagyon jók a feltételei a szaporodásunknak és a növekedésüknek. Kérem, higgyék el, itthon is sok szép hal él, és nem kell átszelni fél Európát azért, ha harcsát szeretnénk fogni. Duna, Tisza, Dráva, Rába, Körösök, Velencei tó, Balaton és sorolhatnám még tovább, mind nagyon jó vadvizek és harcsában gazdagon bővelkednek. Csupán azért nincs olyan sok kapitális halunk, mert elhordják a népek haza és nincs idejük megnőni. Azért néha lehet óriásokban is beleakadni.  Visszakanyarodva mi kis kalandunkhoz, este már a szeretett vizemen, a Dunán ért. A szél kegyes volt hozzám és reményeimhez mérten ismét elállt. Minden adott volt egy eredményes nyár esti harcsapergetéshez. Tegnapi balinozáskor megtréfált a nagybajszú, ma este azonban nem hagyom magam. Szigorú pálcám és rajta lévő orsóm, dobján 0,28-as fonottal már várta a bevetést. Viszonylag nagy, 14,5cm-es kemény, kétészes, gumival bevont halimitációm már várja a bevetést. Az utóbbi időkben szinte csak nagy csalikkal horgászom. Jobban bízok bennük, és a nagyobb halak is szívesebben törölnek oda nekik. Úgy gondolom, ők azt gondolják, hogy minél kisebb energia befektetéssel, minél nagyobb táplálékot zsákmányolni. A darabosabb halak előszeretettel fogyasszák a nagyobb halakat, ám ez sem lehet aranyszabály, mert sokszor történt meg ez már fordítva is. Az a legnagyobb baj, hogy a halak nem olvassák a szakirodalmat, szoktam mondani viccelődve a sporttársaimnak. Az általam jónak vélt hely fölé motoroztam, lassan kis gázzal, hogy ne verjem szét a gyökerek körül nászukat végző, szélhajtókat. Kidobom a fékező súlyt, így a lassítom a csorgásom, ezért többet tudok dobni a reményteljes helyeken. Az első csorgáskor szinte semmi mozgást nem láttam, de amikor leérek a szakasz végére, valami hatalmasat durrant a folyóvízre boruló fűzfa lombkoronája alól. Megjöttek végre, hogy megdézsmálják az ívó keszegeket. Ilyenkor nekünk, horgászoknak kissé könnyebb a dolgunk, mert mohóságukban nem olyan óvatosak ezek a szürke óriások.

Nagy ívben kerülök és szinte lépésben baktatok felfelé a folyón. Második ereszkedésem közben már innen-onnan hallom az ígéretes loccsanásokat és durranásokat. A nagy fa mellé érve az előbbi rablás irányába dobok és szinte vízre éréskor leüti a beeső wobbimat a halam. Rémültem spriccelnek szét a sneckók amint elemi erejű csobbanás végeztével a mélyre tőr, az én kétrészesemmel a bajuszos ragadozó. Kemény bevágásom jól ülhet, mert nagyon próbál szabadulni tőle őkelme. Ám ezúttal nem a balinvadász pálcám van a kezemben, hanem egy igazi nagy igénybevételhez készült szerszám. Jól hal lesz, érzem a húzásából. A víz alatt lévő tuskókhoz igyekszik, de keményen kényszerítem a másik irányba. Megfordul végre és elindul egyenesen felém. Szélvész módjára tekerem a hajtókart, hogy a kontaktusom minél feszesebb legyen a hallal, és ne lazuljon meg a zsinór. Komótosan áthúz a csónak alatt, mintha érezné, hogy ezt nem nagyon tudom élvezni. Botom spiccét lenyomom a víz alá és megpróbálom elterelni a hajó alól.

Fél kézzel feltrimmelem a motort, nehogy rátekeredjen a csigára. Sikerül a másik irányba terelnem és a feltörő buborékokból már látom, fárad a harcos. Bólogat még párat, farkával ráüt a feszes madzagra, ilyenkor próbál még a mélybe törni, de egyre kevesebb az esélye. Pedig ha tudná, hogy úgyis visszakerül az éltető elemébe, lehet, nem küzdene ennyire. Egyszer csak felbukkan a felszínen, a horog jól ül a szája sarkában, aggodalomra tehát semmi okom. Pár tiszteletkör után azonban kesztyűs kézzel bánok vele és belenyúlok a tátott szájába, erősen megragadom, majd a csónakba emelem őkelmét. Szép darab, bő huszonötösnek tippelem. A digitális mérleg azonban 28kg-nál áll meg. Az idei legnagyobb halamnak, konstatálom. Kikötök a lapos, füves partrészre majd megkérem, legyen a vendégem pár fotóra és engedem is vissza. Nyugodtan szép lassan úszik el, nem sietős a dolga. Ellököm magam a parttól, és újra leereszkedem az ívó keszegek közé. Sajnos, amíg a harcsával foglalatoskodtam elment két hatalmas utasszállító hajó és szétverte a partot. A csobogás is félbeszakadt. Nem bánkódom sokat hajóm orrát a kikötő irányába fordítom, és elindulok hazafelé. Nagyon szép éjszakám volt és előttem még jó néhány, mivel a szélhajtók násztánca még csak ma kezdődött és eltart még pár napig, ha az idő és a vízállás is kegyes lesz hozzájuk. Szeretném még sok éven át látni, ahogy elkezdődik a nyári szezon és nem csak a nosztalgia harcsázás marad meg számunkra, hanem átéljük újra és újra ezt a varázslatos élményt!